1.fejezet „Átlagos” hétköznapok San Diego egyik kertvárosi házának padlásáról fény szűrődött ki az éjszakába burkolózott utcára. Két lány ücsörgött odafent, az elmúlt napok eseményeiről beszélgettek. Egyiküknek szőke, hátközépig érő haja és mélykék szeme volt, mindez jól illett hosszúkás arcához. Őt Loreneye Samarah Facefullnak hívták. Barátnőjénél vendégeskedett, Ryang Marshallnál, aki vállig érő, barna hajjal és szintén barna szemmel rendelkezett. Lore mindössze egy utcával lakott messzebb barátnőjétől. A kissé kerekebb arcú Ryangnek volt egy bátyja is, Brendon aki nem tartózkodott otthon, csakúgy, mint a lány szülei. (Karen és Jason Marshall ügyvédek voltak, most is épp egy fontos tárgyalás miatt voltak távol). A két 17 éves lány már pizsamában ült. Miközben beszélgettek valamiféle furcsa hang ütötte meg a fülüket. -Hah?! Mi volt ez- rémült meg Lore. -Lentről jött- Ryang felállt és lassan elindult az ajtó felé. A tetőtéren egy szépen berendezett kis padlásszoba volt. Ryang lekapcsolta a villanyt, majd Loreneye-el a nyomában lement a lépcsőn. A nappaliban kötöttek ki. Odalent is sötét volt, csak az ablakon besütő hold és az utcai lámpák jelentettek némi fényforrást. Hirtelen üvegcsörömpölés hallatszott a sötéten ásító konyha felől. -Ez nem Brendon, az tuti…- suttogta Loreneye. Az egyik falipolcra egy baseball-ütő volt díszként felhelyezve. Ryang odalépett, levette majd tett néhány óvatos lépést a konyha felé. -Egy…- kezdte halkan- kettő… HÁROM!- kiáltotta a lány, miközben beugrott a konyhába. Lore felkapcsolta a villanyt és igy szólt: - Állj, ki vagy?! A behatoló megszeppenve nézett a lányokra. -Selia!- lepődött meg Ryang. A betörő egy házimacska volt. -Ki? - csodálkozott Lore. -A szomszédé…- a lány egy mozdulattal kihajította az állatot a nyitott ablakon. Loreneye eközben feltakarította egy összetört pohár maradványait a földről. -Elmegyünk sétálni?- kérdezte a házigazda. -Sétálni? Ilyenkor? Fél tizenegy van. -És? -Végül is…- adta be a derekát Loreneye. Átöltöztek és pár perc múlva ár az utcán sétáltak. A lányok arcát megcsapta a friss áprilisi szellő. Egy lélekkel sem találkoztak, a házak is sötéten meredtek bele az éjszakába. Menet közben a lányok nevetgélésre lettek figyelmesek, de nem törődtek vele. Egy ismerős hang azonban Ryang nevét kiáltotta, így hát megálltak. Egy csapat fiú közeledett feléjük, akik közt Ry felismerte a saját bátyját. Brendon leomló barna haja belelógott barna szemeibe, melyekben öröm tükröződött. A fiú narancssárga, kockás inget és farmernadrágot viselt. Loreneye szeme rögtön felcsillant amint meglátta Brendont. Hogy miért? A válasz egyszerű: a lány évek óta bele volt zúgva. Ráadásul ő, Brendon és Ryang ugyan abba az iskolába jártak, csak míg a lányok (akik mellesleg osztálytársak is voltak) 10. osztály padjait koptatták a srác egyel felettük járt. -Sziasztok- köszönt Ryang mikor a fiúk odaértek. -Hello!- mosolygott Brendon. -Sz’asztok. Hát ti?- kérdezte Loreneye. -Csak koptatjuk a flastert- felelte vigyorogva egy srác, aki Lore-ék csak az iskolából ismertek –Megmutatjuk Francesconak a környéket! A srác karon ragadott egy tejfel szőke gyereket. -Sziasztok- integetett a megszeppent fiú. -Mi még nem találkoztunk, ugye?- töprengett Ryang. -Nem… mi tegnap költözünk ide Olaszországból. -Te vagy a cserediák, igaz? -Biz’a. És egész évben itt marad. Tök jó, nem?- vigyorgott Brendon –Lore… valami baj van? A lány összerezzent. -Te… tessék? Nincs semmi gond. Csak fázom… Ti nem? Ráadásul olyan érzésem van, mintha figyelne minket valaki… -Figyelne?- Brendon körülnézett- Nincs itt senki. Ne aggódj! Hiába, a lánynak továbbra is megmaradt ez az érzése. A többiek tovább beszélgettek, nevetgéltek. Loreneye eközben az utca sarkán, a lámpa alatt egy ködszerű emberalakot vélt felfedezni… az alak intett neki, hogy menjen oda hozzá… a lány azonban csak állt és nem mozdult. Az agya lassan kezdett eltompulni… már szinte nem is érzékelte a környezetét. Úgy érezte, hogy oda akar menni, de lába nem engedte. Gyere… gyere… , ez csengett a lány fülében… Gyere Loreneye… -Nem- suttogta Lore. A testével elindult, a lába viszont mintha gyökeret vert volna, makacsul ragaszkodott eredeti helyéhez, ennek következményeképpen a lány térdre esett. -Lore, jól vagy?- Brendon ugrott oda hozzá. -Igen… nem, nem tudom… azt hiszem. Mi történt? -Nem tudom- szólalt meg Ryang –Egyszer csak elestél. Loreneye felállt és ismét az utcasarok felé pillantott. Senki és semmi nem volt ott. -Hol van?- kérdezte –Hová tűnt? -Ki?- ráncolta a homlokát Ryang. -Hát az a… nem tudom ki volt, de…- a lány nagyot sóhajtott –Hagyjuk… én inkább megyek. Sziasztok!- azzal elindult. -Lore, várj!- kiáltott utána Ryang. Mindketten hazamentek, visszaöltöztek pizsamába és –immáron Ry szobájában- Lore lehuppant egy fotelba, Ryang pedig végignyúlt az ágyán. -Lore…- kezdte óvatosan a lány -mi volt veled… amikor elestél? -Nem tudom! Láttam egy alakot… -Alakot? Milyen alakot? -Egészen emberinek tűnt… de mégsem. -Ki lehetett az? Loreneye gondolkodott, de nem tudott választ adni a kérdésre, úgyhogy megvonta a vállát. -Félelmetes volt- suttogta. Ryang barátnője szemébe nézett… a Facefull lány tekintete nem volt egészen tiszta. Loreneye felállt, az ablakhoz sétált és csak bámult kifelé… jól esett neki nem szólni, nem gondolkodni… csak bámulni. Egyszer csak a semmiből hirtelen az ablak elé beúszott a ködszerű lény, mint holmi bárányfelhő. Most, hogy Lore közelről is látta a fejét, még félelmetesebb volt… hiányzott az arca! A rém egyszercsak átnyúlt a csukott ablakon és elkapta a lány karját, amitől az egy velőtrázó sikoltás közepette hátratántorodott és hanyatt esett, a rém pedig azon nyomban köddé vált. Ryang leugrott az ágyról barátnője mellé. A két döbbenten ült a földön… Odakint egy hatalmas villám hasította át az eget. Ryang összerezzent. Loreneye mereven az ablakra, ami szép lassan bepárásodott és egy felirat jelet meg rajta úgy, mintha úgy láthatatlan kéz abban a szent pillanatban írta volna fel: „Nem menekülhetsz el, boszorkány!” Ryangnek félelmében egy könnycsepp gördült végig az arcán… azonban miközben ez a nedves csöpp lefelé hullott megfagyott, földet érve pedig millió , apró kristálydarabra tört. A szobában szinte kézzel fogható volt a hideg. -Mi folyik itt?- kérdezte remegő hangon Loreneye. Az utcán szemeregni kezdett az eső, hogy aztán óriási felhőszakadássá nője ki magát. A víz elmosta a fenyegető feliratot. Ryang az ablakhoz sétált és fagyos tenyerét az ablaküveghez nyomta, majd síri hangon így szólt: -Ez meleg… szinte forró… Ă Ă Ă Másnap reggel a két lány zaklatottan és kialvatlanul ébredt, még mindig nem tudták mire vélni az előző esti történteket. Loreneye elindult a fürdőszoba felé, hogy letusoljon, közben elhaladt Brendon szobája előtt. Mivel az ajtó nyitva volt a lány belesett rajta. Brendon odabenn állt egy rövidnadrágban és a nyitott ajtón bámult kifelé. A lány eljátszott a gondolattal, hogy a fiú odalép hozzá és megcsókolja, ám ekkor hirtelen… -Lore! Mit csinálsz te itt?- egy meglepett hang térítette magához az ábrándozó lányt. -Öööö…hát én igazából csak….tudod- motyogta zavartan a lány. -Nem, nem tudom… -Csak… kérdez-ni…akartam valamit! -Rendben, kérdezz- nézett rá Brendon. Most légy okos, nagyokos!- gondolta a lány. Nem tudta mit kérdezhetne a fiútól, amikor megpillantott egy matematika feladatgyűjteményt, ami az ágyon hevert. -Tudni szerettem volna, hogy jó vagy e matekból- vágta ki magát Loreneye. Brendon összeráncolta a szemöldökét. -Mintha nem tudnád- mondta- egyébként igen…miért? -Hát csak Ryang mondta, hogy neked megy a matek, és… -Csak nem rólam beszéltetek?- vigyorodott el a fiú. Loreneye zavarba jött, olyannyira, hogy még az arca is elvörösödött. -Neeem- habogta- csak a… tegnapi anyagot nem értem…és…Ry azt mondta, hogy ha…megkérlek…akkor biztosan segítesz… -Igen, segítek. Csak szólj nyugodtan és én állok rendelkezésedre. -Oh, kössz…ööö, akkor ezt megdumáltuk, m-most mennem kell, mert le-le fogom késni az iskolabuszt- motyogta a lány, majd eliramodott a fürdőszoba felé. Később, az iskolában… Az első óra a 10. osztályosoknak matematika volt- Loreneye „nagy örömére”! Eremia, a tanárnő az óra vége felé feladott diákjainak egy nehéz számpéldát, hogy oldják meg. Loreneye gyorsan végzett, hiszen annak ellenére, hogy nem szerette a matematikát csupa ötösei voltak. Hogy ne unatkozzon a hátralévő percekben lerajzolta a füzete szélére, hogy hogyan tiporja el egy hatalmas elefántcsorda a tanárt. Mikor a Eremia elhaladt mellette és ezt észrevette, így szólt: -Megkérdeztem, Facefull kisasszony, hogy mit csinál éppen? -Meg…- felelte félvállról a lány, közben folytatta a rajzolást. -És…? -Mit és?- Lore még mindig nem nézett rá a tanárra. -Mit csinál?- kérdezte Eremia kissé „paprikás” hangulatban. -Rajzolok, látja? A diákok többsége már mind a lányra és matektanárra szegezték tekintetüket, a szópárbaj ugyanis érdekesebbnek bizonyult, mint a matekpélda.